-USPTR tenisz edző
- Korosztályos ranglista 5 helyezett
-Felnőtt ranglista 11 helyezett
-Hatszoros felnőtt Magyar bajnok csapatban
-Magyar Bajnokság páros döntős
-Felnőtt Vidékbajnok egyéniben-párosban
-10 éven keresztül felnőtt első osztályú játékos
-Több mint 15 év edzői tapasztalat
1994-ben születtem. 8 évesen kezdtem teniszezni és egyből beleszerettem ebbe a sportágba. Azonnal eldöntöttem, hogy élversenyző szeretnék lenni. A korosztályos országos ranglistán nagyrészt a top5-ben szerepeltem. 11 éves koromtól végig válogatott játékos voltam 18 éves koromig. Emellett többszörös Vidék Bajnok lettem egyéniben, párosban és csapatban is, valamint többszörös Országos Bajnok párosban és csapatban.
Már 16 évesen besegítettem az edzőmnek a kicsikkel való munkába, mely során rengeteget tanultam tőle. Már ekkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. 19 évesen már főállású edzőként tevékenykedtem. Azóta is töretlen lelkesedéssel érkezem a pályára nap, mint nap. Nagyon nagy örömmel tölt el a tudat, hogy azt csinálhatom, amit kisgyerek korom óta annyira szeretek.
A tenisz 20 éve vált az életem részévé. Nyolc éves koromban kezdtem játszani és a versenyzés az életem részévé vált. Főállasú edzői karrierem 2016-ban kezdődött, miután lediplomáztam a kaliforniai Berkeley egyetemen. Elvégeztem a USPTA (United States Professional Tennis Association) teniszedzői képzését professzionális szinten, és folyamatosan elkezdtem beépíteni a tanultakat az edzésprogramokba, hogy azok fejlesztőek és változatosak legyenek.
2016 tavaszán önkéntes edzőként tevékenykedtem a Berkeley női tenisz csapatánál, amely ebben az évben egyetemi országos csapatbajnoki címet szerzett (ITA National Women’s Team Indoor Champion 2016). Ugyanekkor elfogadtam egy teniszedzői felkérést a kaliforniai Tiburon-ban a Tiburon Peninsula Klubban, majd másfél évvel később visszatértem Szegedre.
Először 5 éves koromban jártam teniszpályán, és utólag azt mondhatom, hogy már akkor beleszerettem a teniszbe. Úgy gondolom, hogy ebben a játékban, nemtől és kortól függetlenül, mindenki örömét lelheti, motivációt nyerhet, és fejlesztheti a fizikai állapotát a hozzá megfelelő szinten.
Gyermekkoromban magam is versenyző voltam, tagja a korosztályos válogatott keretnek, így megtapasztalhattam, hogy milyen érzés a legjobbak között versengeni, győzni, és olykor veszíteni is, s ezen tapasztalatokat a későbbi életemben is sikeresen tudtam felhasználni. Teniszoktatással az egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni 2016 tavaszán, s néhány szegedi év után, egy évig Budapesten éltem, ahol nemzetközi edzői képesítést szereztem és egy nagy fővárosi egyesületnél oktattam, ahol új perspektívákat ismerhettem meg és tovább bővíthettem szakmai tapasztalatomat. Imádok emberekkel foglalkozni és olyan készségekre tanítani őket, amelyekről tudom, hogy a birtokukban a lehető legélvezetesebbé tehető ez a sportág.
Felelősségünk, hogy a mostani gyerekeknek is megadhassuk az esélyt arra, hogy találkozhassanak ezzel a csodálatos játékkal, nevethessenek, mozoghassanak és mindeközben gondolkodhassanak, lévén hogy a tenisz egy kiváló taktikai játék. A gyerekeket nem csupán teniszre szeretném tanítani, hanem a megfelelő hozzáállásra is, a sport iránti tiszteletre, megbecsülésre.
A gyerekek mellett természetesen sok szeretettel várom a felnőtt teniszezni vágyó jelentkezőket is - kezdőket, újrakezdőket és haladókat -, akik az íróasztaltól elszabadulva, szívesen töltenék a szabadidejüket velem együtt mozogva egy csodálatos környezetben, Szeged legzöldebb teniszpályáján, a Gellért Szabadidőközpontban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNemAdatvédelmi és Cookie szabályzat